Völcsej
Völcsej egyutcás, fésűs beépítésű, egykori nemesi falu. A település az Alpokalján, Soprontól 27 km-re, Kőszegtől 26 km-re, Szombathelytől 43 km-re fekszik. A település területe 9,32 km2, lakóinak száma: 415 fő.
Völcsej első okleveles említése 1281-ből található. A falu legrégibb, 1865-ből ismert pecsétje: A pecsét mezejében levágott páncélos, kardos kart két pálmalevél övez. Felirata: N.W.C. A honfoglalás idején a környéken Kál harka és a híres-hírhedt Vérbulcsu népe telepedett meg a Répce völgyében. A mai Magyarország és Ausztria között levő lakatlan gyepűt felügyelték az itt megtelepült őrök, lövők. Gyakorlatilag hivatásos katonáknak számítottak. A környékbeli településeket a korai időben ők népesítették be és szervezték meg. Akkoriban még összefüggő erdőség borította a vidéket, erdőirtással alakították ki a mezőgazdálkodásra szánt területeket. Az Árpád házi királyok alatt megszilárdult államrend lehetővé tette a nemzetségek végleges megtelepedését. A Kisalföld jelentékeny részét a besenyő eredetű Osl-nemzetség foglalta el. Sok más település mellett Völcsej is az Oslok birtoka volt. A királyok az Osl-nemzetséget sok birtokkal jutalmazták, elsősorban hadi érdemeik miatt. Osl ispán Völcsejt más birtokrészeivel együtt később – egy 1230-ban keltezett birtokadományozó oklevél szerint – a csornai premontrei prépostságnak adományozta, elismerve ezzel a rend áldozatos térítő és egyéb nevelő-oktató munkáját, különös tekintettel a mocsaras vidékek termelésre való átalakítása ügyében tett fáradozásaikért. A premontreiek a birtokaik jövedelmét az említett célokra használták fel. Más birtokosok is voltak Völcsejen, akik a középkorban fontos jogi állásokat töltöttek be a Vármegye törvénykezésében. 1382-ben Völcsej neve előtt az okiratokban már ott áll a „Nobiles”, vagyis „nemes” szó. Ez azt jelentette, hogy a falu köznemesi birtok.
Útvonaltervezés
Földesurai a Völcsejiek voltak, akik birtokukról kapták a nevüket, és amely birtok apáról fiúra szállt. Ha jogaikban háborítani próbálta őket bármely hatalmasság, akár személyesen is a királyhoz fordulhattak, amit meg is tettek néhányszor. 1456-ban Völcseji György tudósította Bécsből a soproni elöljáróságot, hogy Hunyadi János kormányzó úr hatalmas győzelmet aratott a török felett Nándorfehérvárnál. Az 1500-as évektől a nemesek egymás között adták-vették a nemesi telkeket Völcsejen. A török betörés miatt a veszélyeztetett országrészek menekülő köznemesei egyre feljebb húzódtak, a császárváros közelében kerestek, vásároltak telkeket. 1598-ban Völcsejen már 29 taksás nemes élt és fizette ezt a különleges adófajtát. Közben a Bécs ellen vonuló török elpusztította a falut, amely eredetileg a mai temető környékén feküdt, és a veszély elmúltával újjáépült. A nemeseknek természetesen kötelességük volt részt venni a háborúkban, főleg a haza védelmében.
A kuruc háborúk kevéssé érintették a falut, bár mindkét fél igyekezett sarcolni a lakosságot. 1710-ben a pestisjárvány viszont sűrűn szedte áldozatait. 1754-55-ben nemesi összeírás volt az országban. Sehol annyi nemes nem élt a megye falvaiban, mint Völcsejen. Ennek az lett a következménye, hogy a birtokok felaprózódtak, a birtokosok elszegényedtek. Nemesi kiváltságaik ugyan érintetlenek maradtak, de az életminőségük, anyagi színvonaluk kevés kivétellel a jobbágyokéra kezdett hasonlítani. A lakosság száma a sűrű gyermekáldás miatt, a gyakori csecsemőhalandóság ellenére is töretlenül nőtt. Anyakönyvezés 1788-tól van a faluban, ezt megelőzően az egyházasfalui plébániához tartozott, mint filia, helyi pap nélkül. A nemesség részt vett a napóleoni csatákban, részese volt a győri vereségnek. 1848-ban a falu túlélte a vereséggel visszavonuló horvát csapatok bosszúálló pusztításait. A pákozdi csatatérről menekülő Jellasics bán mintegy 8-10 ezer katonája 6 ágyú kíséretében Theodorovics generális vezetése alatt 1848. október 10-én kirabolta és felgyújtotta Lövőt, majd a horpácsi erdő alatt éjszakázott. A lakosság az Öreg-árok környékére menekült ki a veszély elmúltáig.
1865-ben új templom épült a faluban. Nem sokkal később, 1880-ban már 997 lakója volt a falunak. Nemes és nem nemes lakosság ekkor már keveredett egymással, hiszen a kiváltságok mindenkit egyformán illettek.
Az I. világháborúban olasz és orosz frontokon harcoltak a völcseji katonák. Az elesett hősök névsorát a templomban elhelyezett emléktáblán olvashatjuk. A világháborút követő 1919-es vörösterror is nyomot hagyott a lakosságban, de az akasztásokat a falu tanítójának sikerült megakadályoznia. Bosszúállásra nem került sor. A trianoni békeszerződés után határmenti községgé vált Völcsej, miután a tőle nyugatra fekvő településeket Ausztriához csatolták. 1930-ban a lakosok száma 981 volt. Egy-egy telekrészen gyakran 2-3 ház is sorakozott egymás mögött, kevés kivétellel szegényes, zsupptetős házak. Ezért is pusztított annyira az 1940. július 8-án kitört hatalmas tűzvész, a fél falu leégett.
A II. világháború is szedte áldozatait, azon túl pedig sokan szenvedtek hosszú szovjet fogságot. Az áldozatok emléktáblája ugyancsak a templomba került. 1945 után nagyot változott a világ. Szögesdrót és aknazár került a határra, majd megkezdték ez erőszakos tsz-szervezést. 1955 és 56 tavaszán két termelőszövetkezet is alakult a faluban, de az 56-os forradalmat követően felbomlottak. 1959-ben kezdődött újra a szervezés, ismét két tsz-el. 1961-ben egyesítés következett, de később csatlakoztak a környező falvak alkotta közös irányítású tsz-szövetséghez, amelyet Sopronhorpács központtal hoztak létre.
Az 1990-es rendszerváltásnak köszönhetően azonban újra megnyílt az iskola Völcsejen, igaz, még kevés gyerekkel, de saját tanítóval és igényes oktatási környezettel. Újraélesztették az óvodában és az iskolában is a legjobb hagyományokat, kitűnő alapokat teremtve a gyerekek továbbtanulásához. Bevezették a gázt, bárki igényelhet telefont, kábeltelevíziós adások jutnak el a lakásokba. Konyha épült az iskolaudvaron, ahonnan a gyerekeket és az időseket is el tudják látni napi ebéddel. A falunapok igazi kulturális élményt nyújtanak a lakosságnak. A faluban a fő megélhetési forrás változatlanul a mezőgazdaság, bár a kárpótlással a földek elaprózódtak, többhektárnyi saját földterület igen kevés van, a helyben főállású mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozók száma 10 fő alatt van. Az állattartás gyakorlatilag megszűnt. Sokan ingáznak Sopronba, többen dolgoznak a lövői ROTO ELZETT-ben, és Sopronhorpács üzemeiben.
A lakosok száma hosszú ideje állandó. Az üres házakat külföldiek veszik meg. A közintézmények elhasznált állapotban voltak, felújításuk folyamatos. A falukép módosabb, mert a község lakossága sokat fordít a külső környezetére. A katolikus vallás jellemző a falura.
VÖLCSEJ SZAKRÁLIS ÉRTÉKEINEK BEMUTATÁSA
A reformáció korában a falu Egyházasfalunak a leányegyháza és vele együtt az új hitet vallja, az egyház meglehetősen sokáig fennmaradt, szinte az 1670-es évekig. Az 1683-as török dúlás után nemsokára felépítették romjaiból, már 1697-ben rendben találta a püspöki látogatás. 1763-ban restaurálták. Az anyaegyháztól 1788-ban vált el, ebben az évben kezdődött az anyakönyvezés.
A régi templomról, már csak írásos emlékek maradtak fent.1829-ben egy püspöki látogató beszámolójából: A templom Szent Márknak volt szentelve, kőtorony csatlakozott hozzája, főoltárát az evangélistáknak szentelték, a mellékoltár a fájdalmas Szűz, és a kereszt tiszteletére emelkedett. Szószékét a négy evangélista díszítette, és orgonája is volt.
Márk anyja, Mária az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta házát. Márk Szent Pált elkísérte első missziós útjára rokonával, Barnabással együtt. Később Szent Péter kísérője Rómában. Főként Péter tanítása nyomán írta meg evangéliumát. A hagyomány szerint ő alapította Alexandria egyházát, és ott szenvedett 100 körül vértanúságot.
Három harangja közül az egyik 1743-ból Szent István és Szent László tiszteletére, a második 1796-ból Mária tiszteletére, a harmadik a lélekharang 1802-ből.
1864- ben a templomot lebontották, és újat építettek helyette. Az újat a következő évben szentelte fel Simor János győri püspök.
Magas falaival, nagy arányaival tűnik ki, külső díszítésében a román stílus felé irányzódik. Új főoltár, és szószék kerül a templomba, melyet ettől fogva Szent Lászlónak szentelnek.
Főoltár képe a szent királyt ábrázolja.
Egyik mellékoltár a régi védszent Márk evangélista tiszteletére emelkedik, rajta áll 2 pestis (Szent Rókus, és Sebestén ) barokk szobra.
(Nyugat-Európában a XVIII. század elején (Marseille, 1720–1722), keleten pedig a század második felében (1770–1771) támadt a pestis utolsó nagy hulláma, noha a Balkánon és Oroszországban még a XIX. században is fel-felütötte a fejét.Az egészségügyi rendszabályok mellett számos praktikával próbáltak védekezni a pestis ellen eleink, megelőzni vagy épp gyógyítani azt. A bajelhárító pogány gyökerű és a keresztény szakrális mágikus eljárások jól megfértek egymás mellett. A hívek a szokásosnál is buzgóbb vallási életbe kezdtek, felkeresték az ismert kegyhelyeket, a pestis ellen óvó segítőszentek (Szent Sebestyén, Szent Rókus, Palermói Szent Rozália stb.) kultusza megerősödött, és a vallási témájú amulettek is mind elterjedtebbé váltak. )
A parókia mellett, egy kis kápolna áll dongaboltozattal, már az 1829-es jegyzőkönyvben is szerepel, mint Szent József tiszteletére épült kápolna, jelen állapotában a lurdesi Mária tiszteletére alakították át.
Útmenti szobrok 18. század második feléből: Szent Flórián és Nepomuki Szent János
Völcsej első okleveles említése 1281-ből található. A falu legrégibb, 1865-ből ismert pecsétje: A pecsét mezejében levágott páncélos, kardos kart két pálmalevél övez. Felirata: N.W.C. A honfoglalás idején a környéken Kál harka és a híres-hírhedt Vérbulcsu népe telepedett meg a Répce völgyében. A mai Magyarország és Ausztria között levő lakatlan gyepűt felügyelték az itt megtelepült őrök, lövők. Gyakorlatilag hivatásos katonáknak számítottak. A környékbeli településeket a korai időben ők népesítették be és szervezték meg. Akkoriban még összefüggő erdőség borította a vidéket, erdőirtással alakították ki a mezőgazdálkodásra szánt területeket. Az Árpád házi királyok alatt megszilárdult államrend lehetővé tette a nemzetségek végleges megtelepedését. A Kisalföld jelentékeny részét a besenyő eredetű Osl-nemzetség foglalta el. Sok más település mellett Völcsej is az Oslok birtoka volt. A királyok az Osl-nemzetséget sok birtokkal jutalmazták, elsősorban hadi érdemeik miatt. Osl ispán Völcsejt más birtokrészeivel együtt később – egy 1230-ban keltezett birtokadományozó oklevél szerint – a csornai premontrei prépostságnak adományozta, elismerve ezzel a rend áldozatos térítő és egyéb nevelő-oktató munkáját, különös tekintettel a mocsaras vidékek termelésre való átalakítása ügyében tett fáradozásaikért. A premontreiek a birtokaik jövedelmét az említett célokra használták fel. Más birtokosok is voltak Völcsejen, akik a középkorban fontos jogi állásokat töltöttek be a Vármegye törvénykezésében. 1382-ben Völcsej neve előtt az okiratokban már ott áll a „Nobiles”, vagyis „nemes” szó. Ez azt jelentette, hogy a falu köznemesi birtok.Útvonaltervezés
Földesurai a Völcsejiek voltak, akik birtokukról kapták a nevüket, és amely birtok apáról fiúra szállt. Ha jogaikban háborítani próbálta őket bármely hatalmasság, akár személyesen is a királyhoz fordulhattak, amit meg is tettek néhányszor. 1456-ban Völcseji György tudósította Bécsből a soproni elöljáróságot, hogy Hunyadi János kormányzó úr hatalmas győzelmet aratott a török felett Nándorfehérvárnál. Az 1500-as évektől a nemesek egymás között adták-vették a nemesi telkeket Völcsejen. A török betörés miatt a veszélyeztetett országrészek menekülő köznemesei egyre feljebb húzódtak, a császárváros közelében kerestek, vásároltak telkeket. 1598-ban Völcsejen már 29 taksás nemes élt és fizette ezt a különleges adófajtát. Közben a Bécs ellen vonuló török elpusztította a falut, amely eredetileg a mai temető környékén feküdt, és a veszély elmúltával újjáépült. A nemeseknek természetesen kötelességük volt részt venni a háborúkban, főleg a haza védelmében.
A kuruc háborúk kevéssé érintették a falut, bár mindkét fél igyekezett sarcolni a lakosságot. 1710-ben a pestisjárvány viszont sűrűn szedte áldozatait. 1754-55-ben nemesi összeírás volt az országban. Sehol annyi nemes nem élt a megye falvaiban, mint Völcsejen. Ennek az lett a következménye, hogy a birtokok felaprózódtak, a birtokosok elszegényedtek. Nemesi kiváltságaik ugyan érintetlenek maradtak, de az életminőségük, anyagi színvonaluk kevés kivétellel a jobbágyokéra kezdett hasonlítani. A lakosság száma a sűrű gyermekáldás miatt, a gyakori csecsemőhalandóság ellenére is töretlenül nőtt. Anyakönyvezés 1788-tól van a faluban, ezt megelőzően az egyházasfalui plébániához tartozott, mint filia, helyi pap nélkül. A nemesség részt vett a napóleoni csatákban, részese volt a győri vereségnek. 1848-ban a falu túlélte a vereséggel visszavonuló horvát csapatok bosszúálló pusztításait. A pákozdi csatatérről menekülő Jellasics bán mintegy 8-10 ezer katonája 6 ágyú kíséretében Theodorovics generális vezetése alatt 1848. október 10-én kirabolta és felgyújtotta Lövőt, majd a horpácsi erdő alatt éjszakázott. A lakosság az Öreg-árok környékére menekült ki a veszély elmúltáig.
1865-ben új templom épült a faluban. Nem sokkal később, 1880-ban már 997 lakója volt a falunak. Nemes és nem nemes lakosság ekkor már keveredett egymással, hiszen a kiváltságok mindenkit egyformán illettek.Az I. világháborúban olasz és orosz frontokon harcoltak a völcseji katonák. Az elesett hősök névsorát a templomban elhelyezett emléktáblán olvashatjuk. A világháborút követő 1919-es vörösterror is nyomot hagyott a lakosságban, de az akasztásokat a falu tanítójának sikerült megakadályoznia. Bosszúállásra nem került sor. A trianoni békeszerződés után határmenti községgé vált Völcsej, miután a tőle nyugatra fekvő településeket Ausztriához csatolták. 1930-ban a lakosok száma 981 volt. Egy-egy telekrészen gyakran 2-3 ház is sorakozott egymás mögött, kevés kivétellel szegényes, zsupptetős házak. Ezért is pusztított annyira az 1940. július 8-án kitört hatalmas tűzvész, a fél falu leégett.
A II. világháború is szedte áldozatait, azon túl pedig sokan szenvedtek hosszú szovjet fogságot. Az áldozatok emléktáblája ugyancsak a templomba került. 1945 után nagyot változott a világ. Szögesdrót és aknazár került a határra, majd megkezdték ez erőszakos tsz-szervezést. 1955 és 56 tavaszán két termelőszövetkezet is alakult a faluban, de az 56-os forradalmat követően felbomlottak. 1959-ben kezdődött újra a szervezés, ismét két tsz-el. 1961-ben egyesítés következett, de később csatlakoztak a környező falvak alkotta közös irányítású tsz-szövetséghez, amelyet Sopronhorpács központtal hoztak létre.
Az 1990-es rendszerváltásnak köszönhetően azonban újra megnyílt az iskola Völcsejen, igaz, még kevés gyerekkel, de saját tanítóval és igényes oktatási környezettel. Újraélesztették az óvodában és az iskolában is a legjobb hagyományokat, kitűnő alapokat teremtve a gyerekek továbbtanulásához. Bevezették a gázt, bárki igényelhet telefont, kábeltelevíziós adások jutnak el a lakásokba. Konyha épült az iskolaudvaron, ahonnan a gyerekeket és az időseket is el tudják látni napi ebéddel. A falunapok igazi kulturális élményt nyújtanak a lakosságnak. A faluban a fő megélhetési forrás változatlanul a mezőgazdaság, bár a kárpótlással a földek elaprózódtak, többhektárnyi saját földterület igen kevés van, a helyben főállású mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozók száma 10 fő alatt van. Az állattartás gyakorlatilag megszűnt. Sokan ingáznak Sopronba, többen dolgoznak a lövői ROTO ELZETT-ben, és Sopronhorpács üzemeiben.
A lakosok száma hosszú ideje állandó. Az üres házakat külföldiek veszik meg. A közintézmények elhasznált állapotban voltak, felújításuk folyamatos. A falukép módosabb, mert a község lakossága sokat fordít a külső környezetére. A katolikus vallás jellemző a falura.
VÖLCSEJ SZAKRÁLIS ÉRTÉKEINEK BEMUTATÁSAA reformáció korában a falu Egyházasfalunak a leányegyháza és vele együtt az új hitet vallja, az egyház meglehetősen sokáig fennmaradt, szinte az 1670-es évekig. Az 1683-as török dúlás után nemsokára felépítették romjaiból, már 1697-ben rendben találta a püspöki látogatás. 1763-ban restaurálták. Az anyaegyháztól 1788-ban vált el, ebben az évben kezdődött az anyakönyvezés.
A régi templomról, már csak írásos emlékek maradtak fent.1829-ben egy püspöki látogató beszámolójából: A templom Szent Márknak volt szentelve, kőtorony csatlakozott hozzája, főoltárát az evangélistáknak szentelték, a mellékoltár a fájdalmas Szűz, és a kereszt tiszteletére emelkedett. Szószékét a négy evangélista díszítette, és orgonája is volt.
SZENT MÁRK evangélista
Ünnepe: április 25.Márk anyja, Mária az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta házát. Márk Szent Pált elkísérte első missziós útjára rokonával, Barnabással együtt. Később Szent Péter kísérője Rómában. Főként Péter tanítása nyomán írta meg evangéliumát. A hagyomány szerint ő alapította Alexandria egyházát, és ott szenvedett 100 körül vértanúságot.
Három harangja közül az egyik 1743-ból Szent István és Szent László tiszteletére, a második 1796-ból Mária tiszteletére, a harmadik a lélekharang 1802-ből.
1864- ben a templomot lebontották, és újat építettek helyette. Az újat a következő évben szentelte fel Simor János győri püspök.
Magas falaival, nagy arányaival tűnik ki, külső díszítésében a román stílus felé irányzódik. Új főoltár, és szószék kerül a templomba, melyet ettől fogva Szent Lászlónak szentelnek.
Főoltár képe a szent királyt ábrázolja.
Egyik mellékoltár a régi védszent Márk evangélista tiszteletére emelkedik, rajta áll 2 pestis (Szent Rókus, és Sebestén ) barokk szobra.
(Nyugat-Európában a XVIII. század elején (Marseille, 1720–1722), keleten pedig a század második felében (1770–1771) támadt a pestis utolsó nagy hulláma, noha a Balkánon és Oroszországban még a XIX. században is fel-felütötte a fejét.Az egészségügyi rendszabályok mellett számos praktikával próbáltak védekezni a pestis ellen eleink, megelőzni vagy épp gyógyítani azt. A bajelhárító pogány gyökerű és a keresztény szakrális mágikus eljárások jól megfértek egymás mellett. A hívek a szokásosnál is buzgóbb vallási életbe kezdtek, felkeresték az ismert kegyhelyeket, a pestis ellen óvó segítőszentek (Szent Sebestyén, Szent Rókus, Palermói Szent Rozália stb.) kultusza megerősödött, és a vallási témájú amulettek is mind elterjedtebbé váltak. )
A parókia mellett, egy kis kápolna áll dongaboltozattal, már az 1829-es jegyzőkönyvben is szerepel, mint Szent József tiszteletére épült kápolna, jelen állapotában a lurdesi Mária tiszteletére alakították át.
Útmenti szobrok 18. század második feléből: Szent Flórián és Nepomuki Szent János